Skip to content

    Partnereink

Partnereink

Üzleti partnereinkkel együttműködve számos projekt megtervezésében és megvalósításában vettünk részt, a legkülönfélébb SAP megoldásokat nyújtva hazánk vezető vállalatai számára. Tudásunk és tapasztalatunk ismeretében partnereink sok esetben a Creative 4U-t kiemelt szakterületein teljes körű szakmai vezető szereppel bízták meg a projektben.

Accenture

Az Accenture Kft-t Magyarországon a vezető tanácsadó-, rendszerintegrációs, illetve kiszervezési szolgáltatók között ismerik el. A budapesti leányvállalat a legtöbb hazai illetve nemzetközi iparágvezető vállalattal együttműködik, szolgáltatásainak teljes skáláját biztosítva számukra. A helyi piaci igényekre szabott üzleti integrációs szolgáltatásai átölelik a stratégiai tervezést, a vezetői tanácsadást, az üzleti folyamatok újratervezését, az informatikai rendszerek megvalósítását, a szervezeti és humánerőforrás -, illetve a kiszervezési szolgáltatásokat.

Cégünknek az Accenture Kft-vel kialakított, több évre visszanyúló együttműködése többek között lehetővé tette, hogy munkatársaink a hazánk vezető olajipari, vagy villamosenergia-ipari társaságainál megvalósított SAP dokumentumkezelési és folyamatirányítási projektekben szaktanácsadóként és fejlesztőként vegyenek részt.

CapGemini

A CapGemini Magyarország 1994 februárjában kezdte meg működését a párizsi székhelyű nemzetközi információtechnológiai és vezetői tanácsadó cég leányvállalataként. Hazai pozícióját a magyar telekommunikációs piac meghatározó szereplőinél kialakított számlázási rendszerekkel alapozta meg, majd a banki, biztosítási, energetikai, logisztikai, közmű szektorok cégei számára nyújtott olyan technológiai/tanácsadói szolgáltatást, mellyel növelhető az ügyfelek ERP rendszerének hatékonysága, stratégiai ügyfélkapcsolati menedzsment alakítható ki, vagy felépíthető egy eredményes elektronikus kereskedelmi rendszer. A CapGemini - a kiemelkedő szakmai háttérrel és idegen nyelvi ismerettel rendelkező munkatársainak köszönhetően -, eredményes a nemzetközi piacokat átívelő projektek szervezésében és végrehajtásában is.

Vállalatunk főként a hazai kiskereskedelmi szektorban megvalósított adatarchiválási megoldásokban működött együtt a CapGeminivel.

FMC

A nagyvállalati szektorban, az üzletviteli tanácsadás és a rendszerintegráció területén tevékenykedő FMC Tanácsadó és Informatikai Kft. a magyarországi tanácsadói és informatikai piac meghatározó szereplője. Szolgáltatásai átölelik az üzleti és informatikai stratégia kidolgozásától, a folyamat-átalakításon keresztül az informatikai rendszerek megvalósításáig terjedő feladatokat.

Az SAP vállalatirányítási rendszereire épülő szolgáltatásai közül a vezető pénzügyi intézmények számára megvalósított megoldásokban számos projekt során (pl. FHB Bank) nyílt alkalmunk szakértő együttműködésre az FMC munkatársaival.

Hewlett Packard Magyarország

A világ 170 országában működő vállalat egyedülállóan teljes körű technológiai termékportfoliót kínál a digitális fényképezéstől kezdve a komplex nagyvállalati üzleti megoldásokig. A HP ‘Technology Solution’ üzletága iparág-specifikus, valamint iparágak közötti megoldásokat nyújt nagyvállalatok számára a vállalatirányítás és üzleti folyamatok irányításának különböző területein. A hazai piacon is számos vezető nagyvállalat és állami intézmény alkalmazza ügyfél-támogatási, rendszerintegrációs és outsourcing szolgáltatásait.
A HP-nak 15 évre visszanyúló partneri kapcsolata van az SAP-val. A stratégiai szinten összehangolt kombinált HP-SAP megoldások hatékony és rugalmas megoldást jelentenek a felhasználóknak, így vált elérhetővé az, hogy az SAP alapú installációk világszerte közel 50%-a HP platformon üzemel.

A Creative 4U ilyen integrált projektek közül a hazai legnagyobb közüzemi (Fővárosi Gázművek,E.ON) és olajipari (MOL) vállalatoknál megvalósuló DMS és Workflow fejlesztésekben (szerződés-nyilvántartási rendszer, ügyfélszolgálati dokumentum-kezelés, számlaigazolás, archiválás) közreműködik rendszeresen.

KPMG

A KPMG Hungária Kft. átfogó könyvvizsgálati, adó- és üzleti tanácsadási szolgáltatásokat kínál magyar és multinacionális társaságok, kormányzati szervek, valamint külföldi befektetők számára.
Magyarország legfontosabb piaci szegmenseire koncentrálva iparág-specifikus szolgáltatásokat kínál többek között a pénzügyi szolgáltatások, a telekommunikáció, a közműszolgáltatások, valamint a turizmus és vendéglátás terén. A pénzügyi szektorban az ügyfelei közé tartozik számos vezető bank, biztosítási cég és ingatlanokkal foglalkozó vállalat. Az ipari és fogyasztói piacon az autógyártásra, az energia-, valamint az élelmiszer- és kiskereskedelmi szektorra koncentrál, míg számos ügyfele tevékenykedik a kommunikációs, elektronikai és médiaszektorban.

A Creative 4U 2007-ben épített ki partneri kapcsolatot a KPMG-vel és közösen valósított meg egy átfogó fejlesztést az ELMIB Zrt-nél vállalati be- és kimenő dokumentumok elektronikus iktatására, bevitelére, kezelésére és archiválására az SAP DMS modulja támogatásával.

SAP Hungary

Az SAP Hungary Kft. a hazai informatika egyik legnagyobb szoftvercége, amelynek fejlődése a hazai üzleti és gazdasági körökben igazi sikertörténetnek számít. A magyar piacon immár csaknem másfél évtizede jelen lévő cég nem csupán a magyar nagyvállalatok közel 60%-ának üzleti megoldásszállítója, hanem az elmúlt évek során a kis- és közepes vállalatok megbízható partnerévé is vált. Nagyvállalati termékeit széles körben használják a versenyszféra mellett az államigazgatásban, a közszolgáltatásban, az egészségügyben és a felsőoktatásban is.

Cégünk alapítása óta az SAP Hungary Kft. partnereként közvetlen együttműködésben valósított meg számos projektet dokumentumkezelés, folyamatirányítás és humáninformatikai megoldásokban hazánk vezető banki, energetikai, telekommunikációs, közlekedési és közüzemi nagyvállalatainál, továbbá tanácsadóink vezetik az SAP Hungary szakirányú képzéseit is.

UNITIS

Az UNITIS Rt. három kisebb vállalat egyesülésének köszönhetően az IT szektor széles spektrumát tudja szolgáltatásaival lefedni az SAP tanácsadástól az elektronikus üzletviteli szolgáltatásokon keresztül egy vállalat IT infrastruktúrájának támogatásáig. SAP partnerként elismert szakértője az üzleti folyamatokat és informatikai technológiákat átfogó megoldásoknak a vállalat- és termelésirányításban, a vállalati pénzügyi/számviteli/kontrolling menedzsment terén, illetve az ügyfélkapcsolat-kezelésben (SAP CRM).

Az UNITIS Rt-vel kialakult partneri kapcsolatunkat hazánk vezető olajipari és telekommunikációs vállalatainál megvalósított együttműködések alapozták meg, ahol munkatársaink az SAP alapú dokumentumkezelés és adatarchiválás területén nyújtott szaktudásukkal járultak a közös projekt sikeréhez.

T-systems

A T-Systems a Magyar Telekom üzleti márkájaként komplex telekommunikációs és informatikai (infokommunikációs - ICT) szolgáltatásokat nyújt immáron nem csak nagyvállalatok és kormányzati intézmények számára, de a kis- és középvállalatoknak is testre-szabott megoldásokat kínál. A termékportfoliója az egyszerű üzleti hangtermékektől a hálózatintegrációs szolgáltatásokon át a komplex IT-megoldásokig teljes körű, innovatív szolgáltatásokat foglal magában.

A technológiai fejlődésben érzékelhető trendek a telekommunikáció és az informatika konvergenciája irányába mutatnak, ezért a T-Systems a hazai piacon is arra törekszik, hogy stratégiai partnerei a jövőben egy szolgáltatótól szerezhessék be a vezetékes, a mobil-, az internet- és az IT-szolgáltatásokat.

Dorsum

A Dorsum Zrt pénzügyi informatikai tevékenysége a szoftverkészítésre és a kapcsolódó szakértői, tanácsadási tevékenységre terjed ki. Rendszerkövetési és –szakértői szolgáltatása a cég Clavis elnevezésű, saját fejlesztésű termékcsaládjának moduljaira épül, széleskörű megoldásokat kínálva a banki-pénzügyi szektor számára. Az innovációra, az informatika fejlődésének és a pénz- és tőkepiaci szereplők igényeinek folyamatos követésére és adaptálására alapozott üzleti stratégiája révén számos piac-meghatározó hitelintézetet, biztosítótársaságot, brókercéget és a Magyar Államkincstárat is ügyfelének mondhatja. Sikeres üzleti fejlődése eredményeként leányvállalatot hozott létre Bulgáriában és Romániában.

 

Hírek, újdonságok

• CÍMVÁLTOZÁS! 2010.04.22. A Creative 4U Kft. új irodába költözött. Új címünk: Hermina Business Towers, 1146. Budapest, Hermina út 17. - 13. emelet. Telefonszámaink, internet...
Bővebben >>
...............................................

• Álláskeresők figyelmébe! 2010.06.23. A Creative 4U Kft. munkatársak jelentkezését várja SAP BW Fejlesztő munkakörökbe, angol és/vagy német nyelvtudással. 2010.03.03. A...
Bővebben >>
...............................................

további hírek...

Szakmai rendezvények

• Számlaigazolás PDF űrlapon 2009.01.16. Az SAP Tihany 2008 konferencián bemutatott előadás demója. (12,5 MB)
Bővebben >>
...............................................

Oldalainkat 2 vendég böngészi

Honlapkészítés