Skip to content

    Technológiák >> Home >> Jogi közlemény

Jogi közlemény

Szerzői jogok / védjegyek

A Creative 4U Kft. weboldalai - a továbbiakban: honlap -, az abban található minden képi, hang és szöveges tartalom, illetve azok elrendezése a szerzői jog védelme alatt állnak, az azzal kapcsolatos jogok gyakorlására a Creative 4U Kft. kizárólagosan jogosult. A Creative 4U Kft. fenntartja a jogot a honlapon található információ előzetes bejelentés nélküli megváltoztatására.

A Creative 4U Kft. a honlapon található anyagok személyes, nem kereskedelmi célú tanulmányozását és letöltését azzal a feltétellel engedélyezi, hogy a honlap látogatója az eredeti anyagokat vagy azok másolatait érintő szerzői jogokat és a szellemi alkotásokhoz fűződő egyéb jogokat tiszteletben tartja, az alábbiak szerint:
A honlap bármely információjának illetve tartalmának letöltése, rögzítése, nyomtatása kizárólag az eredeti formában és kizárólag saját személyes használat céljából lehetséges. A honlapon található anyagokat látogatói nem jogosultak módosítani, újra előállítani, nyilvánosan közzétenni, előadni, terjeszteni, illetve egyéb módon a nyilvánosságot szolgáló vagy kereskedelmi célzattal felhasználni. Ennek értelmében ezen anyagok más internetes oldalakon, illetve számítógépes hálózati rendszerekben való bármilyen célú felhasználása a szerzői jogi, szabadalmi (védjegyoltalomról szóló) jogszabályok figyelembe vételével kizárólag a fenntartó kifejezett erre vonatkozó előzetes írásos engedélyével lehetségesek. A jogellenes felhasználás a szerzői, a polgári illetve a büntető anyagi jogszabályokban foglalt jogkövetkezményeket vonhatja maga után.

A honlapon előforduló minden termék- és szolgáltatásnév illetve embléma (logó) a jogtulajdonos vállalat védjegye vagy bejegyzett védjegye.

Adatvédelmi nyilatkozat

A Creative 4U Kft. elkötelezett az ügyfelek bizalmas és személyes információinak tiszteletben tartása és megőrzése tekintetében. A honlap oldalainak többségét a látogató kilétének felfedése vagy bármiféle személyes adatának megadása nélkül is megtekintheti. A honlap meghatározott részeihez, és egyéb, a Creative 4U Kft. által előállított tartalmakhoz való hozzáférés azonban az információk személyre szabása, illetve a látogatók pontosabb kiszolgálása érdekében regisztrációhoz kötött. Webhelyünkön kizárólag a regisztrált látogató engedélyével tároljuk személyes információit. Látogatóinkkal folytatott kommunikáció, valamint szolgáltatásaink (ideértve a regisztrációt is) minőségének javítása érdekében a felhasználóktól adatokat kérhetünk a felhasználók személyes és üzleti érdeklődése, a rájuk vonatkozó statisztikai adatok, más szolgáltatásainkkal kapcsolatos tapasztalataik, és a kívánt kapcsolatfelvétel módja témakörében.
Az ügyfeleink személyes adatainak védelmét szolgálják a különböző adatbázisokhoz való társaságon belüli eltérő szintű hozzáférési jogosultságok is, amely eredményeként csak az erre kijelölt alkalmazottak jogosultak a személyes adatokhoz való hozzáférésre, mégpedig kizárólag tevékenységük ellátásához szükséges mértékben.
Amennyiben a regisztrált látogató a korábban igénybe vett szolgáltatást nem kívánja tovább igénybe venni, biztosítjuk a szolgáltatás igénybevétele megszüntetésének lehetőségét.
A Creative 4U Kft. nem adja el, nem adja bérbe és nem is kölcsönzi a látogatóira vonatkozó információkat más cégeknek.

Jogviták

A fenti felhasználási feltételekre a magyar jog előírásai az irányadóak.

Amennyiben a Creative 4U Kft. az adatvédelmi és -kezelési politikájának nem megfelelően járna el, az érintettek jogorvoslattal élhetnek a következő törvények rendelkezései szerint: 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról, és az 1998. évi VI. törvény az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során.

 

Hírek, újdonságok

• MEGÚJULÁS és FOLYAMATOSSÁG! 2011.08.07. 2011. július 27-től társaságunk új elnevezése: ConVista Consulting Kft. A ConVista csoport tagjaként meglévő erősségeinkre alapozva új...
Bővebben >>
...............................................

• CÍMVÁLTOZÁS! 2010.04.22. A Creative 4U Kft. új irodába költözött. Új címünk: Hermina Business Towers, 1146. Budapest, Hermina út 17. - 13. emelet. Telefonszámaink, internet...
Bővebben >>
...............................................

további hírek...

Szakmai rendezvények

Oldalainkat 9 vendég böngészi

Honlapkészítés